udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
Páduai Szent Antal Szegénykonyha
2005. november 21.
November 19-én, Árpád-házi Szent Erzsébet napját méltóképpen kívánta megünnepelni a nevét viselő minorita tartomány, valamint az arad-belvárosi Páduai Szent Antal plébánia. Horváth János atya, minorita tartományfőnök a minorita palota hátulsó részében felszentelte a szegénykonyhát. Naponta olyan 50 személy kap itt ebédet ingyen, akik szociális felmérés során találtattak rászorulóknak. Aradon a Páduai Szent Antal Szegénykonyha nevű intézmény önkéntesek közreműködésével fog működni. A felszentelési ünnepségen Bognár Levente, Arad alpolgármestere köszönetet mondott a szegénykonyha létrehozásáért és működtetéséért, amely Arad szociális gondjain hivatott könnyíteni. /Balta János: “Úgy szeressünk, ahogy Te szerettél bennünket!” Páduai Szent Antal Szegénykonyha Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21./
lapozás: 1-1